[2.rész]

*Jackson szemszöge*

- És Bambam? Ő még is hol van? – kérdezte Jungkook kétségbeesetten. Egy kis időre mindenki lefagyott. Tudatosult bennünk, hogy egy személy nincs itt és egyből a legrosszabbra gondoltunk. Majd végül Mark kezdett el magyarázkodni:

- Valószínűleg semmi baja. Amikor megtámadtak ő az emeleti szobákban kutatott, és szerintem sikerült bezárkóznia oda.

- Érte kell mennünk! – szólaltam meg végül – Nem hagyhatjuk csak ott, elment az eszetek?!

- A ház teli van élőhalottakkal, és Taemin már így is meg fog halni. – fordult el tőlem, hogy ne lássam, ahogy letöröl arcáról egy könnycseppet – Fogalmam sincs, mit tegyek. - féltem, hogy mit fog reagálni, de mégis közelebb léptem hozzá és hátára simítottam a kezem, amitől kissé megnyugodni látszott. Mégis csak maradt benne a régi Markból.

- Hé, ne aggódj. Visszamegyek és kihozom onnan.

- Ne akarj hősködni, nem megy az neked. Még azt se tudod melyik házban voltunk…

- Én visszamegyek vele! – hallottam meg szerintem a két hét alatt először Sehun hangját, de persze ezt Luhan nem hagyhatta annyiban.

- Nem mész te sehova! Nem fogod megöletni magad…

- Nyugi van picim. – Sehun hirtelen párja ajkaira tapadt, hogy elhallgattassa – Nem lesz semmi. Oda megyünk, kihozzunk, és már jövünk is vissza. Igaza van nem hagyhatjuk ott!

- JACKSON! Esküszöm, ha valami történik Sehunnal gondolkodás nélkül golyót repítek a fejedbe!!!

Nem vitatkoztam vele, inkább csak némán tűrtem, amit eddig is. Sehun vészhelyzet esetére adott nekem egy pisztolyt, de hozzá tette, hogy csak akkor használjam, ha tényleg nagyon muszáj, mivel ugye hangos és vonzza a halottakat. Majd körülbelül egy fél óra múlva el indultunk.

Három kilométernyire lehetett a ház és közben párszor rövidítettünk az erdőn keresztül. Az úton a legidegesítőbb talán az volt, hogy Sehun meg se szólalt. Néma csendben simán eltelt volna a mi kis magánakciónk, de persze én nem hagytam ki a lehetőséget, hogy többet megtudhassak róla és persze Luhanról.

- Szóval Luhannal már a kezdetek óta ismeritek egymást? – tettem fel a legalapvetőbb kérdést, amivel kezdeni lehet egy jó kis beszélgetést, de persze ez se úgy sült el, ahogy akartam…

- Eddig olyan jó kis csönd volt, miért kellet elcseszned? – szólalt meg gúnyosan.

- Jól van, gondoltam megismerkedek veled, ha már a drága barátoddal nem ment… tényleg amúgy ő miért ilyen savanyú?

- Nem fogod feladni mi?

- Nem. – válaszoltam vigyorogva, és csodák csodájára egy hatalmas sóhajtás után válaszokat is kaptam kérdéseimre.

- Luhannal körülbelül egy éve találkoztam, amikor a bátyja éppen élve el akarta temetni, de szerencsére időben odaértünk. Ezután Luhan legalább két hónapig meg se szólalt, majd utána megtudtuk, hogy előtte a testvére felgyújtotta az egész táborukat és mindenki meghalt csak Luhan menekült meg, ő pedig először nem tudta, hogy a bátyja tette, és amikor rájött már késő volt és egy mély gödör alján találta magát. Lerövidítve a bátyja egy őrült volt és eleinte Luhan ezt nem volt képes elfogadni, egy ideig azt hitte ő is meg fog őrülni, de nem így lett. És valószínűleg a vele történtek miatt olyan köcsög mindenkivel.

- Huh, hát nem tudtam, hogy ennyire szörnyű volt neki. Sajnálom. – igazán nem tudtam mit mondjak, egy kicsit ledöbbentem. Velem is történtek rossz dolgok, de bele se tudok gondolni Luhan, hogy bírta ki.

- Még is mit sajnálsz, nem te tetted… De adnék egy tanácsot. Én a te helyedben nem basznám fel Lulut, mert hidd el, csúnyán megbánod! – kacsintott rám majd nyugodtan tovább haladt.

- Jó, de mégis miért mondtad el nekem Luhan történetét? Nem gondolod, hogy kiakadna?

- Luhan nem olyan, aki a múlton rágódna, már teljesen megváltozott. És úgy gondolom te sem vagy az az árulkodós típus. Na, de figyelj, mert ott van az a bizonyos ház. – azzal egy hatalmas fehér épület felé mutatott. Az egyetlen gond csak az volt, hogy rengeteg járkáló próbált bejutni az első ajtón. 

*Mark szemszöge*

 Miután Jackson és Sehun elmentek egyből a fenti szobába mentem Taeminhez. A szobában ott volt Hoseok, még mielőtt megbeszéltük volna, hogy Jacksonék elmennek, akkor jöhetett fel hozzá. Csak ott álltam és meg se tudtam szólalni, mintha valaki fojtogatott volna.

- Lemegyek innivalóért, addig maradj itt. – utasított Hoseok én meg csak bólintottam. Felállt és elment, én pedig ott maradtam egyedül Taeminnel. Ha a hatalmas sebhelyet a vállán nem vesszük figyelembe alig látszott rajta, hogy bármi baja is lenne, mindig is erős volt és én ezt csodáltam benne. És a tudat, hogy ő nem jön haza velünk totálisan kikészített. Mindig a legjobb emberinket veszítjük el, és ebből nekem kezd elegem lenni.

- Úgy nézel engem, mintha valami ufó lennék. – zökkentett ki gondolatmenetemből és még egy mosoly is megjelent arcán.

- Én…

- Ne aggódj, csak meghalok. Nem lesz semmi baj!

- Hogy tudod még ezt is elhülyéskedni? Sajnálom… sajnálom, hogy ezt történt veled. Tehettem volna valamit…

- Az én hibám volt, te nem tettél semmi rosszat.

- Jól van, csak… - nem bírtam tovább, plusz rajta is láttam, hogy lehet bármilyen erős, neki sem megy olyan könnyen – Csak tudom, hogy otthon ott van neked Jonghyun…

- Igen, és még elbúcsúzni se tudtam tőle. De úgy jöttem el otthonról, hogy tisztában voltam azzal, hogy ez is megtörténhet. Épp ezért szeretnélek valamire megkérni téged. – ismét elcsuklott a hangom így csak bólintottam. – Ő kicsit rosszabbul fogja viselni ezt az egészet, ezért írtam neki egy levelet, plusz van benne egy kép is kettőnkről. Azt szeretném, hogy add oda neki és vigyázzatok rá, hogy ne csináljon semmi hülyeséget.

- Megígérem, hogy odafigyelek rá! – vettem erőt magamon, hogy kicsit határozottabbnak tűnjek. Hirtelen kopogás hallatszott az ajtó felől és Hoseok lépett be rajta.

- Meghoztam a vizet.

- Köszönöm! A többiekkel mi van? – kérdezte Taemin. Még most is inkább másokkal törődött…

- Mindenki lent van és idegeskednek. Egyrészt miattad, másrészt mert Sehun és Jackson visszamentek Bambamért.

- Nem hiszem, hogy aggódni kéne. Miattam fölösleges és szinte egészen biztos vagyok benne, hogy az a két srác visszahozza Bambamet

- Egyetértek. – vigyorgott Hoseok.

- Téged is szeretnélek megkérni valamire... - mutatott Hoseok felé - Ne hagyd, hogy átváltozzak!

- Mi, ezt mégis, hogy… hogy érted? – mosolynak még hűlt helye sem látszott, mikor tudatosult benne az, hogy vezetőnk arra kérte végezzen vele.

- Tudod te jól. És még annyit szeretnék, hogy ígérjétek meg, épségben haza visztek mindenkit… még Jacksont is!

Összenéztünk Hoseokkal majd határozottan bólintottunk. Alapból is az volt a tervünk, de így, hogy Taemin kérte úgy hiszem mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.

***

Ezután nemsokkal Taemin kezdett egyre rosszabbul lenni. Felment a láza és végül hallucinálni kezdett. Mindenhol Jonghyunt látta és folyton azt hajtogatta, hogy el kell tűnnünk innen, mert a házat ellepték a halottak. Rossz volt nézni, ahogy szenved, és gondoltuk ennél már csak rosszabb lesz így Hoseok megtette, amire kérte őt az idősebb. Nehéz volt hisz nem könnyű megölni az egyik legjobb barátodat. Majd Luhan és én a hátsó kertbe vittük, hogy eltemethessük. Most az egyszer történ olyan, hogy szőke srác szólt hozzám és nem különféle beszólásokat vágott a fejemhez. Kiderült, hogy szorult belé némi együttérzés. Például amikor Hoseok is akart segíteni, Luhan mondta neki, hogy ezt hagyja csak ránk, éppen elég volt, amit tett és menjen pihenni. Csak ámultam, hogy még is hova lett az a Luhan, akt eddig ismertem. De persze megértettem, hisz mindannyiunkat nagy veszteség ért, és ez mindenkiben nyomot hagyott más-más féleképpen.